#2
Sajnos már a blogomhoz sem vagyok elég hűséges, hogy sűlne le a képemről a bőr..de, és mert (by Rokaly) mindig a "de" után jön a lényeg, sajna, vagy szerencsére, de elég zsúfolt programom van... olyan igazi amerikai, a förszt dzsobról rohanok a szekönd dzsobra, s ha lenne egy harmadik is, akkor biztosan oda is el kellene valahogy érjek...és így telnek az amerikai napok... pénzhajsza, néha beváltod a csekket, elmész a Wal*Martba vásárolni... és közben alig jut eszedbe, hogy ugyanúgy nyár van neked is, mint azoknak az embereknek, akiket Culver'sben kiszolgálsz, vagy akik után takarítasz a Wildernessben. Mindenesetre szabad napjaimon azért be- bejárom a várost, ezt a hatalmas metropoliszt:)..és ki- kipróbálok egy- egy víziparkot, itt, a vóterparkok fővárosában. S ha nem, akkor beérjük a motel medencéjével.
Egy Lake Air nevű motelben lakom, a legelső szobában, a kazak csajokon túl, a török srácokon is túl, még részeges Ricsárdon is túl, ott, ahol az Office tábla esténként kigyúl....a lakás épp csak akkora, hogy befér egy queen size bed, 2 éjjeli szekrény, a hűtő, a tv, meg a fürdőszoba. De pont elég egy magamfajta, csakaludnijárokhaza jánynak. Különben ez az egész Amerika olyan nagy és minden és mindenki belefér, mindenféle nemzet. Rengeteg a mexikói...és a Wildernessben szinte minden nap más nemzetiségűvel raknak össze. Dolgoztam már mexikóival, tajvanival, kazakokkal, makedónnal, törökkel, jamakai sráccal, de talán a legtöbbet egy equadori csajjal...hihetetlen ez a sok féle, fajta, bőrű és nyelvű ember.... A Culver'sben azért más, mert ott sokkal jobb. Bár nem találok a hűtőben mindenféle kaját, amit aztán munka után hazavihetek, és nem állítanak meg a folyósón, és adnak csak úgy húsz dollárt, mert tetszik nekik, ahogy takarítok....A Culver'snek más varázsa van... Itt többnyire fiatal amcsik dolgoznak, akik bár néha feltesznek fura kérdéseket hazánkat illetően, de úgy, összességében nagyon kedvesek, barátságosak és sokat lehet velük röhögni....Akad itt is török, román (olyan igazi, sült román) és orosz is....őket kedvelem a legkevésbbé..de azért itt inkább érzed, hogy Amerikában vagy, igazi amerikaiak között.
Amióta a Culver'sben dolgozom, kívűlről fújom a Beatles Hey, Jude dalát, itt, ugyanis főleg Ernest, de a többi "J" betűs Jordan, Jeremy, Josh, Justin, Jonathan és még Matt is folyton ezt a dalt énekelik..és így is szólítanak, mert meggyőződésük, hogy én Dzsúd,vagy Dzsudit vagyok, nem pedig Judit:)
Már tanulom a makedón ábécét, és a mexikóiaktól pár spanyol szót, a török haveroktól törökül, a különféle amerikaiaktól, meg jamaikaiaktól pedig angolul, vagy legalább próbálom megérteni, amit mondanak, mert itt, bizony ahány ember, annyiféle angol... már kipróbáltam a tipikus török piákat, és különben az amerikai sör jobban bejön, mint az otthoni:) Péntekenként buli van a Marley'sban, de csak 2 a.m.ig, és csak 21 éven felülieket engednek be..és ezt durván betartják..nagy a szigorúság, sok a rendőr, de persze ettől eltekintve a biciklidet ugyanúgy ellopják a ház elől, mint a balkáni országokban....az én roadmasteremet is elvitték egy éjszaka, de meggyőződésem, hogy nem amerikai ember volt a tettes..na mindegy...
A viharokról és tornádókról csak annyit, hogy itt valóban nagyon durva viharok vannak, gyakrabban, mint otthon, hirtelen jönnek, váratlanul, és igazán fél tőlük az ember, mert nagyon besötétedik, nagyon sűrűn esik, nagyon erősen fúj a szél..hömpölyög a víz az utcán, a felhök az égen....csodálatos természeti jelenség, egyszer majd lefotózom, ahogy vonul a vihar..mert az iszonyú izgalmas:)de valamelyik nap, a Culver's ablakából néztük...és akkor igazán féltem, és olyan volt, mint a filmekben...úgy szaladtak az emberek az úton..na mindegy...azért megnéznék egy igazi wisconsini tornádót.
#1
A búcsúzás súlyát elnyomja az utazás láza, és csak később, valamivel
érkezés után fogja fel az ember , hogy mi is történik vele úgy igazán,
és hogy 3 és fél hónapig távol lesz a szeretteitől....Most valahogy
így! Félve a kihívásoktól, de kalandra éhesen...
Képzeld el, hogy nekifogsz utazni délután fél egykor és 12 óra
utazás után, mikor megérkezel, még mindig csak délután 7 óra van:))) És
közben kontinenst váltottál, nyelvet, és -ki mondta, hogy lehetetlenség
időutazni?- visszamentél az időben pontosan 8 órát.
Életem első repüléséről a képek beszélnek... amennyire a képek
képesek beszélni..hisz a repülés, de főleg a felszállás és a landolás
szédítő élményeit sztem képtelenség blogba pötyögni....azt át kell
élni...
ez csak 1 repülő a téren, mi nem ezzel utaztunk:)
ez viszont már nagyonis a mi gépünk... a beszállás pillanatai.... s
az a fehér inges srác egy angol gyerek, aki köszönt a repülö
fedélzetén, s ellenőrzi a jegyeket.
Ahhoz képest, hogy a mellettem levő pesti csaj már kis kora óta repül,s
azóta is felszálláskor két kézzel, görcsösen szorítja az ülés karfáját,
én egész jól bírtam... Odakönyörögtem magam az ablak mellé, hogy
fotózhassak:)... hát,iszonyúan szép a világ fentről...ez itt épp Pest:
a többi város, ami fölött elhaladtunk szinte felismerhetetlen, annyira
miniatűr minden, az erdőségek, a hatalmas folyók -talán ezek alapján
lehetett behatárolni, hogy melyik város fölött vagyunk, és kb Európa
melyik pontján-...mindenütt legó házak, bolhányi járművek...és ezek is
csak leszálláskor látszodtak.....
Különben a felhők tényleg olyanok, mint valami tejszínhab pamacsok....
A La Manche csatorna fölött...
Ez már London...a felhőréteget áttörve hihetetlen látványban volt részünk:)
landolunk...na vajon, milyen stadion???
Londoni repülőtér...csak úgy tetszett
Bent persze tilos lett volna fotózni....de olyan szép volt minden
Amúgy, amit ezek kajának neveznek, és ingyen, nagy kedvesen
kiosztogatják a repülőn...az ember megeszi, ha megeszi, mert éhes...de
mindenesetre nem székely ember gyomrának való élelem az... S ahogy az
itteni menüt is elnézem, legközelebb csak októberben eszem normális
kaját.
Londontól Chicagoig 8 órán keresztül egy helyben ültem....jó, hogy volt
saját tévém, amelyiken mindenféle műfajú filmek közül választhattam
plussz nemtomhányféle rádió csatorna, és kicsipárna, és pléd, meg az
ehetetlen luxuskaják...na, de a 8 óra helyben ülés mégis csak 8 óra
helyben ülés..
álmomban sem hittem, hogy valaha ilyen magasan leszek a földtől, és meg
sem fogom érezni, sem hallani, sőt újságot olvasva, vagy filmet nézve
fogok minusz 59 fokban száguldani
Chicagoi reptér...sajna itt sem szabadott fotózni...csakhát ami szép, azt muszáj volt, ha lopva is, de rögzíteni:)
Chicagóban mintha csak sötét bőrűek élnének..amerre szem ellát, kerseni
kéne a fehér embert... Na jó, hát a reptéren még ott volt a sok
ideutazó, különféle nyelvű, kultúrájú és színű emberke....sajnos a
központba nem tudtunk bemenni idő szűkében, de ha megérjük ezen az
iszonyú kaján az őszt, akkor majd bejárjuk az egész várost:)
a chicagoi reptér előtt:
Reggelig, mint a csövesek, padokon aludtunk, aztán szerencsére
jókor, jó helyen, két karakteres, néger pasastól kértünk
útbaigazítást...néhány egy lejessel és egy kétszáz forintossal meg is
nyertük magunknak, és elvezettek egészen a chicagoi buszállomásig
Ezt a fotót egy chicagói néger hölgy készítette, aki csak úgy felajánlotta, hogy segít, hogy mindannyian ott lehessünk..de különben mindenki ilyen közvetlen, és rendes, csak úgy rádköszönnek az úton, vagy kiintegetnek az autókból...más világ van itt.
Az amerikai buszozásról: Mostmár azt is tudom, hogy nem csak Romániában adják el úgy a jegyet, hogy nincs is hely a buszon...
Ez itt Milwaukee, egy gyönyörű kisváros... ahol buszt kellett váltanunk
szintén Milwaukeeban...
Következő bejegyzésben valószínűen Wisconsin dellsi itthonomat fogom bemutatni
